Te hol voltál a nyáron? Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amivel szeptemberben találkozunk, amikor minden visszatér a jól megszokott kerékvágásba. Én pedig idén olyat választ tudok adni rá, amin a hallgatóság 99%-a meglepődik. Nem, nem egy egzotikus szigeten, vagy valamelyik felkapott üdülőhelyen, hanem Azerbajdzsánban töltöttem el 10 napot a MeOut jóvoltából.

Fogadjunk, hogy az első dolog, ami eszedbe jutott most, hogy hol van Azerbajdzsán. Ez a döntően muzulmánok lakta ország Törökország és a Kaszpi-tenger közé ékelődik be egy körülbelül magyarországnyi területtel és népességgel, egyfajta hidat képezve Európa és Ázsia között. Egyáltalán nem tartozik a frekventált turista-célpontok közé, így a maga valójában ismerhettük meg az azerieket és a hihetetlenül erős vendégszeretetüket.

Hajnali érkezésünkkor két taxisofőr várt minket a reptéren, akik kinézetük alapján valamelyik Kusturica filmből csöppentek elénk,

és angolul semmilyen szinten nem beszéltek. (Idegen nyelvek közül az oroszt beszélik a legtöbben a helyiek, az angolt nemhogy az utcán, de még a hotelokban sem mindig értették meg.) A szállásunk elfoglalása után egy teljes szabadnapunk volt a programok előtt, így egyből elindultunk felfedezni Bakut. Az első benyomások az ott-tartózkodásunk alatt végig igaznak bizonyultak, erős kettőség jellemzi az országot.

A város központi része és a történelmi belváros bármelyik nyugat-európai fővárosban megállná a helyét a Ferrari szalonnal és a felhőkarcolókkal,

ellenben a külváros és a vidéki területek a filmekből jól ismert kliséket sorakoztatják fel: a kóbor állatok mellett mezítláb játszó gyerek, törött vagy egyáltalán nem létező ablakok és ajtók a sokszor omladozó házakban.
Ebben az ellentmondásos környezetben élnek az azeriek, akiket felesleges a külső benyomás alapján megítélni. Hiába tűntek marcona alakoknak, az első interakciók után szinte mindenkiről kiderült, hogy roppant szívélyes és segítőkész. A diákok szabadidejüket feláldozva kísértek minket a városban, a program helyi szervezője sokszor a saját autójával furikázott minket, hogy nekünk kényelmesebb legyen, ezért cserébe pedig semmit nem fogadtak el, hiába kértük őket többször, hogy hadd hívjuk meg őket valamire.

Az árak egy hajszállal alacsonyabbak az itthoniaknál, köszönhetően a 2015-ös olajválság miatt bekövetkezett inflációnak, ami közel 50%-kal csökkentette pénzük értékét. A helyi valuta a manat, ami körülbelül 155 forintnak vagy fél eurónak felel meg. Amihez roppant olcsón hozzá lehetett jutni, az a döner és a vodka. Egy átlagos beülős helyen két manatért bárányhúsból készült dönert kapott az ember, a szupermarketekben pedig 4-5 manatért kínálták a gyakran hét decis vodkát. Az elegánsabb éttermek is jóval megfizethetőbbek mint Magyarországon, 15 manatért már a legjobb fogások közül választhattunk a belvárosi vacsorán.

Ami viszont sokkolja az embert, az a közlekedés, több tekintetben is. Mi, a BKV áraihoz szokott egyszerű utasok megdöbbenve tapasztaltuk, hogy egy utazás ára 20 qəpik (100 qəpik=1 manat), azaz körülbelül 31 forint, a buszokra pedig gyakran nem a megállókban kell várni, hanem elég inteni a sofőrnek az út szélén, és felvesznek. A taxik ennél is nagyobb különbséget mutatnak, egy utazás 4 főnek csak ritkán került többe 5-6 manatnál, és alkudni is lehet, mivel számlát még a pesti sofőröknél is ritkábban adnak. Kis túlzással kétfajta autóval lehet találkozni az utakon: a régi Ladákkal, és az új, monstrum méretű terepjárókkal, amiket vámmentesen lehet behozni az országba. A benzin ára nevetségesen alacsony, valamivel több mint egy manat, a gázolajé pedig el sem éri az egy manatot.

A közlekedési kultúrát a rendezett káosz írja le a legjobban,

a sávokat nem ismerik, a dudaszó gyakoribb a fékezésnél, de valahogy a baleseteket mindig elkerülik.

Akit csak a tenger (pontosabban a világ legnagyobb tava) érdekel, az is megtalálja itt a számítását, igaz a fővárostól kb. fél órát kell utaznia, hogy a Kaszpi-tenger fürdésre alkalmas részére érjen, mivel a belvárosi partszakasz erősen olajos vize ezt nem engedi. Míg a partra vezető utat düledező épületek és olajkutak jellemzik, addig a strand egy tipikus mediterrán üdülőhely élményét nyújtja napágyakkal, sportpályákkal, jet-skivel és a legújabb popzenével.

A közbiztonság kiemelkedően jónak mondható, gyakran látni rendőröket és térfigyelő kamerákat az utcákon.
Összességében egy roppant izgalmas országot ismertünk meg, amit nem leptek (még) el a turisták, így a segítség és a vendégszeretet mindenfajta önös érdek nélkül, szívből jön a helyiek részéről. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a csere is a személyes fejlődésem szolgálta, bizton állíthatom, hogy életem egyik legjobb 10 napját töltöttem itt.

Márton