Az egész egy MeOut Facebook post-tal kezdődött. Egy hét London, tréning, fenntartható fejlődés, globális klímaváltozás és társadalmi vállalkozások. Több nem is kellett, alig vártam, hogy laptop közelbe kerüljek és megírjam a jelentkezésem. Friss diplomás környezetmérnökként él bennem a tudásvágy, a tenni akarás a “világ megmentése” érdekében és ez a felhívás másnak tűnt, mint az egyetemen meghallgatott előadások többsége. Fontos számomra, hogy minél környezettudatosabban éljünk, szem előtt tartva a fenntartható fejlődést, így elsősorban a tréning témája motivált. Ezzel a lendülettel meg is írtam a kis jelentkezésem és várva vártam, hogy kiválasszanak, ami pár napon belül be is következett.

Június elsején izgatottan indultam útnak, 3 magyar társammal együtt, hogy belevágjunk a londoni kalandba.

A fogadó intézmény a város belvárosában egy csinos kis hostelben szállásolt el minket, ügyelve a különböző nemzetiségenkénti szobabeosztásokra.

Összesen 9 országból jöttek résztvevők, mindenki nagyon szimpatikus és nyitott egyéniség volt. A hét változatos programokkal teli gyakorlati és elméleti programokból állt, a braistromingtól- az “energizer” feladatokig.Az első napon egymással ismeredtünk, neveket memorizáltunk és különböző vicces sztorikkat meséltünk magunkról, majd fokozatosan belevetettük magunkat a fenntartható fejlődés fogalmába és a UN SD (United Nation Sustainable Development) 17 célkitűzésébe, a Párizsi Klímaegyezménybe, a globális szinten érzékelhető klímaváltozás jelenségébe és hatásaiba, valamint a társadalmi szervezetek fontosságába. Kis csoportokban közös projekteken és előadásokon dolgoztunk.

A tréning egyik fő célja egy kezdetleges projekt kidolgozása volt 4-5 fős nemzetközi csapatban,

amivel mi magunk is hozzájárulhatunk a 17 darab SDGs (Sustainable Development Goals) egy-két célkitűzésének az elősegítéséhez a tréning befejeztét követően is, miután mindenki hazatér.

Így bátran kijelentem, hogy megalapoztuk egy nemzetközi projekt kezdetét, mivel a csoporttagok különböző portálokon keresztül kommunikálva folytatni fogják a saját ötletük tervezését és kivitelezését. Létrehoztunk egy közös dokumentumot is, ami minden résztvevő számára elérhető, így megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, élményeinket és eredményeinket.

Az esemény szervezésére és lebonyolításásra egy szót használnék, mind a küldő és fogadó intézményt illetően, ami nem más mint a precizitás.

Minden szükséges információval és utazással kapcsolatos tanácsokkal, tippekkel elláttak bennünket.

Nagyszerű lehetőség a fiatalok számára, amivel élni kell, hiszen egy-egy ilyen képzésen való részvétel során a nemzetközi kapcsolatoktól fogva a saját látókörünk bővítésén keresztül számos előnyre lehet szert tenni. Engem szemény szerint még nyitottabbá és empatikusabbá tett.

Köszönöm MeOut a fantasztikus lehetőséget!

Rita & Zsófia