2020-ban 2. alkalommal rendezi meg a MeOut Group a EuroAsian Startup Awardsot a Global Startup Awards részeként. A versenyen Örményország, Azerbajdzsán, Belorusszia, Grúzia, Kazahsztán, Moldova, az Oroszország Föderáció, Törökország és Ukrajna startup élharcosai mérettetnek meg.

Budapestről kiinduló régiós kezdeményezés a MeOut-tól!

Jelentős gazdasági lehetőségek rejlenek a régióban, amely Magyarország számára is piacot jelent. Ebben kívánt integrátor szerepet vállalni a MeOut. Az elsők között ismerte fel a feltörekvő piaci erőben rejlő potenciált és kínált lehetőséget a kilenc ország startupjai és ökoszisztéma szereplőinek a projektjeik bemutatására és elismerésére.

“Kezdeményezésünk célja, hogy a 9 országon átívelő régió startup élharcosai közötti üzleti kapcsolatokat tovább növelje. Egy 350 millió eurós gazdasági és innovációs potenciállal bíró régió ez, amelyben a MeOut Csoport célja, hogy a tehetségeket arra bátorítsa, hogy ötleteiket osszák meg egymással és új szinergiákra építve új kezdeményezésekbe vágjanak bele.” – Sándor Attila, a MeOut Csoport és az EuroAsian Startup Awards alapítój

Újdonságok a 2020-as szezonban

#1 – Az idei évben a szervezők a Global Sartup Awards csapatával közösen úgy döntöttek, hogy csökkentik a kategóriák számát. Az eddig megszokott 20 kategória helyett 10-ben lehet nomimációt indítani. Ezek az alábbiak:

  • The Digital Transformers

  • The Master of Artificial Intelligence

  • Startup of the Year

  • Best Newcomer

  • Founder of the Year

  • Investor of the Year

  • Best Coworking Space

  • Ecosystem Hero of the Year

  • Best Accelerator/Incubator Program

  • People’s Choice

#2 – Ebben az évben a MeOut csapata úgy döntött, hogy innovációs törekvéseinek részeként azokra startupokra hívja fel a figyelmet, amelyek a digitális transzformáció és a mesterséges intelligencia területén nyújtanak kiemelt teljesítményt. Ezért is hozta létre a “Digital Transformers” és a “The Master of Artificial Intelligence” kategóriákat.

#3 – Kazahsztán startup ökoszisztémája is bekapcsolódott a versenybe.

#4 – A verseny teljesen egészében a digitális térbe költözik 🙂 Ennek részleteivel hamarosan jelentkezik a csapat.

Távlati célok és potenciális lehetőségek

A cél, amely a MeOut szeme előtt lebegett, az a kelet-nyugati partnerségben, a tudásintenzitásban, és a közös gondolkodásban rejlő felhajtó erők kiaknázása volt. Gazdasági értelemben meghatározó középtávon a régió felsorolt országainak a szerepe hazánk szempontjából is. Gazdaságilag olyan kapcsolatok jöhetnek létre, amelyek piacot jelentenek Magyarország számára, és megismertetik a versenyen szereplő cégeket és ötletüket a magyar vásárlókkal, cégekkel.