A koronavírus alapjaiban rendezte át az életünket. Életterünk ideiglenes beszűkülése azonban nem jelenti azt, hogy a gondolataink ne szárnyalhatnának. Mi a MeOut-nál úgy gondoljuk, hogy az igazán nehéz helyzetekben mutatkozik meg igazán a társadalom kreatív oldala és problémamegoldó képessége. Összegyűjtöttünk nektek néhány nagyszerű kezdeményezést, ami másokat is ösztönöz majd arra, hogy a tudását a közösség támogatására fordítsa a koronavírus elleni harcban. 

1/Lézervágott shield maszk

A szinmuvek.hu kreatív csapata lézervágó géppel pár perc alatt előállítható shield maszkot készít az egészségügyi dolgozók részére. A sablonokat és a gyártáshoz készített terveket mindenki számára elérhetővé tette. 

Részleteket itt találtok.

2/Színházi maszk újragondolva

Több színház is maszkok gyártásába kezdett a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Így tett a budapesti Katona József Színház is, akik varrodájuk, kárpitos műhelyük és öltöztető táruk közreműködésével védőmaszkok gyártásába kezdett, amelyet a kereskedelemben dolgozóknak ajánlottak fel.

További részletek itt.

3/MAMI – ingyen futárszolgálat az egyedülálló szülőknek

A Pécsi GYEREKTAXI az iskolák bezárásáig gyerekeket szállított, a járvány ideje alatt pedig a bevásárlásban nyújt segítséget az egyedülálló szülőknek! A Kezdeményezés – ami MAMI névre hallgat – nagybevásárlást végez olyan kisgyerekes családok részére, ahol a gyerekfelügyelet miatt a bevásárlás nem megoldható. A bevásárlás és a házhozszállítás ingyenes, a szülőknek csak a bevásárlás összegét kell készpénzben megfizetniük a futárnak.

További részletek itt.