Közösséggel a közösségért!

A MeOut Group évek óta elkötelezetten szolgálja a magyar-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzését, elsősorban a hátrányos helyzetben lévő magyar diákok számára megszervezett adománygyűjtő akció keretében.

A kezdeményezést idén is megszervezzük, amelynek részeként az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium (UDG) számára kívánunk informatikai eszközöket biztosítani.

A tavalyi évben projektorokat, laptopokat sikerült az iskola számára vásárolni, idén pedig a gimnázium igazgatójával, Kovács Péterrel egyeztetve kettő lézeres nyomtató, scanner és vezeték nélküli mikrofon beszerzését szeretnénk megvalósítani. Elkötelezettek vagyunk, hogy olyan eszközökkel támogassuk az iskolát, amelyek közép-, és hosszú távon szolgálhatják a gyermekek fejlődését és fejlesztését, egyúttal valós igényekre reagál.
A határon túli magyarság támogatása közös ügyünk, hiszünk abban, hogy minden egyes kis lépéssel egyre többet és többet tudunk segíteni honfitársainknak.

Adományaikat december 16-ig az alábbi számlaszámra várjuk:

Név: Én Kint Egyesület
MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
Bankszámlaszám: 16200223 – 10052280
Közleményben kérjük feltüntetni: Kárpátalja_adomány

Külföldről történő utalás esetén:
IBAN: HU40162002231005228000000000
SWIFT: HBWEHUHB




A 21. században elengedhetetlen az informatikai eszközök léte egy oktatási intézményben ahhoz, hogy az ott tanuló gyermekeknek legyen esélye egy jobb életre – reményeink szerint önmegvalósításra.

Előre is köszönjük támogatását!
MeOut Csapata / ÉnKint Egyesület Csapata