Kkörnyezetvédelem és fenntarthatóság? Észtország? Nemzetköziség? IGEN! – Mi mást is mondhattam volna, amikor megláttam a MeOut Facebook oldalán a lehetőséget.

Mindig izgatottan várom az utazást és más emberek megismerését, ami most sem történt másképpen. Már Ferihegyen nagyon jóban lettem egy másik magyar résztvevővel, az pedig végképp nagyon pozitív volt, hogy ennyire összerázódtunk a magyar csapattal ezalatt a bő egy hét alatt.

Habár hihetetlenül érdekelnek a természettudományok, a projekt témája elsőre kicsit megijesztett, hiszen merőben más területen tanulok. Azonban így volt ez a többi résztvevővel is, hiszen mindenki különböző területekről érkezett, és pont ez adta a projekt lényegét.

Mindenki hozzátette, amit tudott, viszont az sem volt probléma, ha nem voltunk járatosok egy-egy témában.

A csereprogram főként a Kutatók Éjszakája program köré épült, ahol lehetőségünk volt tudományos előadásokon részt venni, illetve mi is tarthattunk workshopokat a nagyközönség számára. A projekt ideje alatt számos workshopot tartottunk, mind nemzeti csapatokban, mind nemzetköziekben.

Számomra nagyon fontos volt a projektben, hogy megtapasztalhattuk az informális oktatás pozitívumait. Az összes workshop nagyon interaktív és változatos volt, tele szórakoztató játékokkal a szünetekben. Mégis az egyik kedvenc programom az Intercultural Night volt, ahol minden résztvevő nemzet bemutathatta a saját kultúráját és gasztronómiáját.

Legtöbbször a mindennapokban nem is vesszük észre, mennyi minden köt a saját nemzetünkhöz,

és mennyi nagyszerű elem teszi azt egyedivé.

Rengeteget tanultam csapatmunkáról, különböző kultúrákról, azonban a legfontosabb, amit megtanultam, hogy a tudomány és a tanulás lehet szórakozás is.
Köszönöm a MeOut-nak ezt a nagyszerű hetet, és remélem lesz még lehetőségem hasonló projektekben részt venni.

Petra