Úristen, megyek Granadába! – realizáltam,
miután végigolvastam a frissen érkezett emailt. Noha eddig már 7 ifjúsági cserén is volt alkalmam részt venni, lelkesedésem nem látszik enyhülni egy-egy projekt irányába, ezúttal pedig olyan helyre nyílt lehetőségem eljutni, ami a kivételesen a projekt tematikájában is kiemelt helyet kapott. A ’Mix of cultures’ egy olyan 11 napos ifjúsági csere volt, ahol tényleg egészen különböző kultúrák találkoztak össze, az 50 résztvevő egyenként 9+1 fős csapatokból állt össze, Görögország, Bulgária, Magyarország, Írország, és Spanyolország részvételével.
A 11 nap során nem csak egymás szokásait és gondolkodásvilágát volt lehetőségünk alaposabban megismerni a La Alpujarra lélegzetelállítóan gyönyörű, 1320 méteres magasságában, hanem a saját komfortzónánk határait is sikerült jócskán kijjebb tornáznunk.
Történt ugyanis, hogy a projekt első 5 napja csekély kivétellel erőteljesen szakadó esőben telt, ami Andalúziában aligha nevezhető megszokottnak. Ugyan a helyi mezőgazdászok örülhettek, hogy bőségesen kijutott az éltető esőből, az emberek hangulatára viszont hatalmas árnyékot vetett. Ennek ellenére az első naptól fogva mindenki a lehető legpozitívabban állt a dolgokhoz, persze az átkozódásnak is jutott szerep. A szélsőséges, viharos időjárás következtében gyakran ment el kisebb-hosszabb időre az áram, ez pedig a vízellátásra is hatással volt. Mindenesetre ez nem szabott gátat a szervezőknek az egyes workshopok lebonyolításában, ahogy a résztvevők is sikeresen vették a komfortjukat aligha kímélő akadályokat. Különösen hangulatos volt például, amikor villany helyett mécsesekkel és gyertyákkal világítottunk néhány vacsora elfogyasztása közben.
A projekt fő célját menet közben nehéz volt megmondani, de utólag már sokkal könnyebb dolgunk volt ezt illetően. A szervezők víziója az volt, hogy a csere során rávilágítanak rá: a különböző kultúrák keveredése nem nehézségeket, sokkal inkább lehetőséget ad az emberek kezébe egy gazdagabb, tevékenyebb, szélesebb látókörű jövő felépítéséhez, ez pedig maradéktalanul megvalósult. Az egyes foglalkozások során kollázsokat csináltunk, sütöttünk marokkói sütit, volt alkalmunk taraceát készíteni, kalandpályán tehettük próbára a bátorságunkat, és – ami talán a legkülönlegesebb volt számomra, hogy – néhány rövid színi előadással készültünk granadai kisiskolásoknak.
Utóbbival törődtünk a legtöbbet, eleinte színházi gyakorlatokkal, játékokkal igyekeztünk felébreszteni magunkban a többé-kevésbé szunnyadó színészi képességeinket, majd célzottan az egyes előadások megtervezése és gyakorlása volt a terítéken. Nagyon sok ötletet hoztunk össze és számos megvalósítást próbáltunk ki, mire kikristályosodott az előadások végleges formája, amelyeket mind a kulturális sokszínűség köré építettünk.
Természetesen a köztes időben volt alkalmunk kiélvezni a spanyol konyhaművészetet, ami néha különös meglepetéssel szolgált. Nagyokat néztünk például, mikor uzsonnára kenyeret kaptunk csokoládéval, de végül poénkodva fogyasztottuk el a számunkra szokatlan, de nem feltétlen rossz összeállítást. Összességében szinte kivétel nélkül mind az 50 résztvevő maximálisan elégedett volt a koszttal, főleg, hogy alkalmasint
mi magunk is megcsillogtathattuk saját nemzeti sütő/főzőtudományunkat.
Az egyes étkezések pedig nem zárulhattak akárhogy, 2-3 spanyol nótát kellett a spanyol csapat által prezentált koreográfiát követve eltáncolni. Eleinte kicsit furcsa volt, de elég hamar beleszoktak az emberek, és az egész borzasztóan jó kedélyűen zajlott, aki pedig mégsem érezte ennyire táncos lábúnak magát, az emésztés közben mosolyoghatott nagyokat a többieken.
A csere tetőpontja az utolsó 2 nap volt, amit már Granada történelmi negyedében, Albaicínben töltöttünk. Ekkor adtuk elő az előadásainkat egy a negyedben található általános iskolában, illetve e 2 nap egyik fő programja volt
ellátogatni az UNESCO világörökség részét képező Alhamrába.
A komfortzónát és tűrőképességet kimondottan próbára tévő kezdeti nehézségeket leszámítva elmondható, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Persze szervezésileg láttam már jobb projekteket, nem kell ezen meglepődni, elvégre Andalúzia nem éppen a németes precizitásáról és szervezettségéről híres, de ez így van rendjén. A lényeg, hogy kalandos 11 napot tudhatunk a hátunk mögött, és
