Már korábban is vettem részt a MeOut által szervezett Ífjúsági Cseréken, de még sosem Contact Making Seminaron. Óriási megtiszteltetésnek tekintettem, hogy engem választottak arra, hogy képviseljem a szervezetet Krakkóban és megpróbáljak partnereket szerezni a jövőbeli együtműködésekhez.

Egy kicsit tartottam attól, hogy talán nem fogjuk megtalálni a közös hangot tizennégy ország és szervezet képviselőivel, de annál nagyobb meglepetésként ért, hogy mennyire hamar összerázódtunk. A jól felépített, nem formális oktatásra központosult tevékenységek által nagyon hamar nagyon jó kis csapat alakult ki. A program életre szóló élményeket adott a részvevőknek. Ezek során nem csak egymást, de az Erasmus+ adta lehetőségeket és az ezzel kapcsolatos felemrülő kérdéseket ismerhettük meg, hanem fontos barátságokat alakíthattunk ki egymás között.
A MeOut-ot több formában is be kellett mutatnunk, próbáltunk a lehető legkreatívabbak lenni, rámutatni a szervezet sokszínűségére. Játékokat tartottunk és vettünk részt bennük, közben végig tanulnunk egymástól. Úgy érzem igazi fejlődésen mentem keresztül, hasznos és sokrétegű tudásra tetettem szert, rengeteg élménnyel és tapasztalattal hagytam magam mögött ezt a feledhetetlen hetet.

Hiszem, hogy a jövőben az ott kialakult barátságokra virágzó partneri együttműködéseket alapozhatunk! Köszönöm MeOut hogy megbíztatok bennem, alig várom a következőt.