Mit tennél, ha az utolsó vizsgádra való felkészülés közben kapnál egy lehetőséget, hogy egy hétre Lettországba utazz?
Én először is becsuktam a jegyzetem és legalább 10-szer átolvastam az üzenetet. Nem hittem a szememnek. Az az érzésem támadt, hogy az ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Egy hét, teljes ellátás, és még az utazást is visszatérítik nekem?!

Ráadásul érdekes tanulási technikákat sajátíthatok el egyenesen szakértőktől?!

Ha nem egy kedves ismerősöm mutatta volna nekem a hirdetést akkor biztosan elálmodozom egy kicsit, milyen is lenne a fővárosban –Rigában- csatangolni, vagy a tengerparton csak nézni ahogy a horizont egybeolvad a víz kékével. Majd kinyitottam volna a szemem és a jegyzetfüzetem és tanulok tovább, hiszen ez úgyis csak átverés.
Azonban barátnőm már máskor is utazott a MeOut szervezésében és nagyon lelkesen mesélt a korábbi tapasztalatairól. Nem is kellett sokáig győzködnie, és el kezdtem kitölteni a jelentkezési lapot…

Ez volt életem első olyan utazása, hogy elhagytam a magyar nyelvterületet. Soha nem ültem még repülőn, nem is reméltem, hogy a közeljövőben lesz ilyen lehetőségem. Ennek a programnak köszönhetően úgy érzem megnyílt előttem az egész világ.

Olyan embereket ismerhettem meg világszerte akiktől sokat tanultam. Úgy érzem jó barátságok kötődtek amik a jövőben akár virágzó partneri kapcsolatokká is válhatnak.

Nem tagadom, elsősorban magáért az utazásért vágtam bele, viszont a programok lezajlása után rájöttem, hogy sokkal több volt ez mint egy repülőút és városnézés. Olyan oldalamat ismertem meg amivel még nem is találkoztam korábban. Eddig azt gondoltam, hogy ha elindulok világot látni akkor az azt jelenti, hogy minél több nevezetes várost kell látnom. Ma már tudom, hogy a világot a körülöttem lévő embereken keressem. Lettországban jelen volt Törökország, Bulgária, Románia, Szlovénia, Ausztria világa és persze mi, Magyarország. Remélem én is annyit tudtam adni, mint amennyit kaptam. Csodálatos volt, egyszerűen ezt nem lehet leírni, megfogalmazni. Ezt csak átélni lehet!
Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ne féljen igent mondani egy ehhez hasonló lehetőségre!
Köszönöm MeOut a lehetőséget, várom a következőt!

Ivett