Ebben a pillanatban tizenketten utazunk Magyarországról Madeirára, hogy részt vegyünk egy kétoldalú csereprogramon. Közel egy éves – MeOut – előkészítő munka eredménye, hogy szervezetünk két tagja, valamint tíz kiválasztott fiatal Budapest – Frankfurt – Lisszabon – Funchal irányon utazik, hogy részt vegyen a Be Young, Think Creative, Live Active cserén Portugáliában. Szervezetünk a kezdetektől kiemelt prioritásként foglalkozott vállalkozással, vállalkozásfejlesztéssel, valamint fiatalok vállalkozóvá válásával.
A csere folyamán a jelölt területeket fogjuk meglátogatni, hogy különböző cégektől, vállalkozásoktól, és vállalkozóktól tanuljunk, tapasztaljunk, és inspirálódjunk. Partnerünk erőforrást nem kímélve dolgozott azon, hogy a csere megvalósulhasson, és igyekeztek a lehető legjobb tanulási élmény elérésére melyet ezúton is köszönünk.
Hatalmas öröm látni a tettvágyát, a fejlődni, és tanulni akarását a résztvevőinken. A csere folyamán folyamatosan igyekszünk hallatni magunkról, és beszámolni élményeinkről, tapasztalatainkról.
A tanulás, és foglalkozások mellett természetesen igyekszünk majd kikapcsolódni így meglátogatjuk Cabo Girão-t, valamint Porto Moniz-t.
Hamarosan jelentkezünk a szigetről! 🙂
L. Bence & S. Attila