Atréning első felében izgalmas feladatokat kellett megoldanunk beszéd nélkül, gesztusainkat és kialakított jeleinket használva. A program második felében pedig olyan eszközökkel ismerkedhettünk meg, amit hasznosíthatunk a fiatalokkal való együttműködés során. Bemutatták, hogy a különböző művészeti ágak hogyan tudnak hatni egymásra. Megtanultuk a forum theatre eszköz használatát.
Ezen kívül társadalmi kérdéseket is feldolgoztunk a csoportmunkák során.

A hét végén gyakorlatba ültethettük a megszerzett tudást, és kipróbálhattunk néhány önnállóan felépített óra levezetését.

Az egész héten átívelő team building típusú feladatok, jól megalapozták a résztvevők összecsiszolódását. Egy szuper baráti csapattá alakultunk. Nagyon sok országból jöttek résztvevők, a teljesség igénye nélkül néhányat említenék; Oroszország, Litvánia, Olaszország, Grúzia, Németország de volt olyan is aki Afganisztánban nőtt fel.

Ebben a diverz légkörben más perspektívákat is megismerhettünk.

Nemzetközi esteket szerveztünk, ahol letesztelhettük egymás ételeit, táncait.
Az esti, tűz melletti közös éneklések felejthetetlen élményt nyújtottak.

Az ott tötött egy hét alatt, a nonverbális kommunikáció mellett sok egyéb témát is érintettünk, ami mindenképpen hozzátett az életünkhöz.
Köszönöm Meout! ????
Reni